2019. június 18., kedd

Hogyan ismerd fel? Légivadászok

Minden szakmai szöveget mellőzve, hogy úgy mondjam, magyarul fogom leírni pár szóban, hogyan tudjuk az eddig fellelt 5 légivadászfajt (Bogyoszló környékén) megkülönböztetni egymástól. Minden fajnál az első kép a hímet ábrázolja, majd következik a kiemelésre érdemes jellembélyeg, végül a nőstény szerepel.
A légivadászokra jellemző, hogy kis méretűek, szinte olyanok, mint a lebegő pálcikák. Lassan mozognak, de cérnavékony testük, bármilyen hosszú is (általában 3-4 cm) nehezen észrevehető, ill. könnyen eltűnnek a szemünk elől.
A légivadászok a kisszitakötők közé tartoznak, röviden a legjellemzőbb bélyegek: a fej két oldalán álló szemek és a pihenés közben összezárt egyenlő nagyságú szárnyak (innen a másik elnevezésük egyenlőszárnyú szitakötők).
A szitakötők neveit és a jellemző bélyegeket a Magyarország szitakötőinek kézikönyve (2018) alapján használom ill. állítottam össze.

Azúrkék légivadász / Coenagrion puella

Korábbi nevén szép légivadász. Az egyik leggyakoribb légivadász fajunk, mely nemcsak vízpartokon, hanem attól jóval távolabb erdős területeken és réteken, hanem akár kertekben is felbukkan. A hím feltűnő élénk kék színű, a nőstényen dominánsabb a fekete szín. A hímet a legkönnyebben a potrohmintázat alapján lehet a rokonfajoktól megkülönböztetni. Szakmaiatlanul, de ránézésre érthetően írva: A potrohon a kék végződés felett egy teljes fekete szelvény és fölötte egy másik félig fekete szelvény, melybe ék formában belenyomul egy kék mező.

Azúrkék légivadász hím


A potroh második fekete szelvényébe felülről
kék mező nyomul be


Tandem póz
A nőstény szinte teljesen fekete színű



Kéköves légivadász / Ischnura elegans

Legkönnyebben felismerhető légivadász és az egyik leggyakoribb. Teste a tor és a potroh végét leszámítva fémes ill. fekete színű,. A nőstény tora lilás színezetű. Közelrokon fajától, az apró légivadásztól az különbözteti meg, hogy a potrohvégi kék folt után még van fekete mező. Tehát, ahogy a képen is látható: fekete potroh, majd kék sáv és utána ismét fekete mező. Én csatornapartokon találkozom vele leggyakrabban. Korábbi neve: kék légivadász.

Kéköves légvadász hímje,
 a potroh kék foltja mögött fekete szelvény


Lilás színezetű nőstény


Díszes légivadász / Coenagrion ornatum

Eddig az egyetlen védett légivadászfaj, amit Bogyoszló környékéről ki tudtam mutatni. Sőt, idén két újabb csatornából is sikerült észlelnem. A víztől nem távolodik el messzire, ezért folyóvízpartokon érdemes keresni. Jellegzetes mintázata, egyből megkülönbözteti a többi légivadásztól: potroha vége felől felfelé a fekete szelvényeken egyre inkább uralkodó lesz a kék szín és a tor irányában folyamatosan elkeskenyedik a fekete mező. Azaz egyre hegyesebb és vékonyabb fekete nyilak jelennek meg a kék mezőkben. Emellett a szem mögötti kék foltjai jellegzetesen cikcakkosak. A nőstény leginkább sötét benyomást kelt, és a kék szín csupán a szelvények tetején jelenik meg.
Natura 2000 jelölőfaj. Eszmei értéke: 10 000 Ft

Jellegzetes felfelé elkeskenyedő fekete mintázat

Cikcakkos szem mögötti foltok!


Díszes légivadász frissen kelt nősténye


Kéksávos légivadász / Enallagma cyathigerum

Gyakori faj, bár én nem találkozom vele olyan sűrűn, mint az azúrkék légivadásszal. Vizektől kissé messzebb is felbukkan. Világoskék összhatású, az azúrkék légivadászhoz hasonló, de az élénk kék színű. Potrohvégük is hasonló, de amíg az azúrkék légivadász esetében a fekete mezőbe nyomul a kék mező, a kéksávosnál ez fordítva van. Tehát: a potroh vége kék, felette egy szelvény fekete, afölött szintén fekete, de ez a fekete sáv felfelé elkeskenyedik a kék mezőben. Nőstényének lándzsa alakú mintázata feltűnő.

Kéksávos lébivadász, hím


Második fekete potrohszelvény felfelé
elkeskenyedik


Kéksávos légivadász nőstény, jellegzetes lándzsa alakú potrohmintázattal



Karcsú légivadász / Coenagrion pulchellum

Szintén gyakorinak mondott szitakötőfaj, bár én idén láttam az első példányt. Erdei út mentén találtam, pár száz méterre a víztől. Feltűnő a keskeny teste, ami még vékonyabbnak tűnik a ritkás kék mintázat miatt. Potrohvége kék. Legfontosabb megkülönböztető jegye: a toron lévő osztott antehumerális sáv. Azaz a toron a két fekete sáv között van egy kék sáv is. Ez a kék sáv nem teljes, azaz nem egy egységes kék sávot láthattok, hanem a háromnegyed részénél megszakítja egy fekete folt!
Korábbi neve: gyakori légivadász

Karcsú légivadász hím


Fekete, kék és fekete mező (felülről lefelé) a kéket megszakítja egy fekete vonal.






Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...