 |
| Sávos szitakötő, hím (Calopteryx splendens) |
A szitakötők szaporodása közben a hím a potroha végén lévő fogókkal megragadja a nőstény torát. Ezután a nőstény a hím szaporítószervéhez illeszti a potrohát és megtörténik a megtermékenyítés. A szaporodás eseménye alatt jellegzetes kör alakot vesznek fel. Ezt követően a nőstény vagy egyedül, de a hím felügyelete mellett, vagy továbbra is a hímmel a torán a vízbe lévő vízinövények szárára helyezi petéit (tandem pozíció).
A vízben kikelő lárvák többszöri vedlést követően kimásznak a vízből, ahol egy növényszáron megtörténik az utolsó vedlés, miután elnyerik végleges alakjukat. Ugyanúgy, mint a bábból kikelő lepkéknek, a szitakötőknek is testnedveket kell pumpálnia még petyhüdt szárnyaikba, de miután megszáradt, azonnal képes a legtökéletesebb repülési manővereket is végrehajtani. Mind lárva, mind kifejlett állapotban a szitakötő ragadozó életmódot folytat. A kifejlett rovar csak a kikelés évében él, a telet nem képes túlélni (kivétel a téli rablószitakötő).
A szitakötők legtöbb faja májusban kezd megjelenni, az utolsó példányokkal egészen ősz végéig lehet találkozni. Jellemző rájuk az ivari kétalakúság, vagyis a hím és a nőstény példányok színbeli eltérése, pl.: sávos szitakötő hímjének teste acélkék, míg a nőstényé fémzöld, vagy az vörös katonaszitakötő, ahol a hím vörös színű, míg a nőstény sárgás, stb. Elmondható azonban, hogy majdnem minden esetben a kék és piros színű példányok kizárólagosan hímek, míg a zöld, fémzöld, aranybarna, sárga színűek a nőstények. Néhány fajuknál azonban a hím és a nőstény hasonló mintázatokat visel (pl.: feketelábú folyami-szitakötő).
A szakirodalom kétféle szitakötőt tart nyilván a kis vagy egyenlőszárnyú szitakötőket, melyekre jellemző a nagyon törékeny, legtöbb esetben cérnavékony testfelépítés, a fej két oldalán elhelyezkedő szemek és az, hogy pihenő helyzetben szárnyaikat összecsukva tartják, és ezek egyenlő méretűek. Ők a kisebb termetű szitakötők, bár a világ legnagyobb szitakötője is közéjük tartozik, ezért célszerűbb inkább egyenlőszárnyú szitakötőknek hívni őket. Magyarországon élő legfeltűnőbb tagjaik a kisasszony és a sávos szitakötő.
A másik szitakötő csoportosulás a nagy vagy egyenlőtlenszárnyú szitakötőké. Testfelépítésük sokkal erőteljesebb, az emberi szem is könnyebben észreveszi őket. Nagy, összetett szemeik szorosan egymás mellett állnak és pihenő helyzetben szárnyaikat képtelenek összezárni.
A szitakötők jellegzetessége, ugyanúgy mint a lepkéknél, a szárnyuk. Négy, önállóan is mozgatható szárnyaik teszik lehetővé, hogy tökéletes repülő vadászokká váljanak. Szárnyaik felszínén erek hálózta hártya feszül, mely a legtöbb esetben átlátszó, színtelen. Talán ezután a mintázat után kapták a szitakötő nevet. Néhány faj esetében pl.: kisfoltos laposacsa hímje, a szárnyak tövénél barna folt található, vagy mint a négyfoltos laposacsa, a szárnyak felső részén apró barna foltok találhatók. Vannak viszont olyan fajok, melyek szárnyain a foltok nagyobbak és a színek is eltérőek. A szalagos katona-szitakötő hímjének és nőstényének is kiterjedt barna folt fut át a szárnya végén, míg a hím sávos szitakötő szárnyfelületének nagy részét kék folt borítja, a kisasszony szitakötő hímjének az egész szárnyfelülete kék.
A vizek lecsapolásával, szennyezésével a szitakötők élőhelye jelentősen megcsappant, ennek ellenére néhány faj továbbra is gyakorinak mondható, főleg a lecsapolások következtében kialakított csatornapartokon, patakpartokon találkozhatunk nagyobb populációikkal. Nyaranta, főként napfényes időben megfigyelhető, ahogy a nád levelein ötösével-hatosával várakoznak a sávos szitakötő példányai, ez a faj, az egyik legelterjedtebb szitakötő. Mellettük néhány kevésbé gyakori, de feltűnő szitakötő is türelmesen várakozik a víz melletti őrhelyein.
Hívják őket szitakötőnek, acsának, pásztornak, légivadásznak vagy rablónak. Ezek a tarka színű, hol cérnavékony, máskor megtermett alkatú szárnyas teremtmények a lepkék mellett a rovarvilág legszebb és legfeltűnőbb képviselői.
Mivel a szitakötők között kevés a könnyen azonosítható faj, így a pontos neveiket Kalmár Attilának (szitakotok.hu), és Ambrus Andrásnak (FHNP) és az izeltlabuak.hu oldal szerkesztőinek köszönhetem.
 |
| Szitakötők szaporodása |
A másik szitakötő csoportosulás a nagy vagy egyenlőtlenszárnyú szitakötőké. Testfelépítésük sokkal erőteljesebb, az emberi szem is könnyebben észreveszi őket. Nagy, összetett szemeik szorosan egymás mellett állnak és pihenő helyzetben szárnyaikat képtelenek összezárni.
A szitakötők jellegzetessége, ugyanúgy mint a lepkéknél, a szárnyuk. Négy, önállóan is mozgatható szárnyaik teszik lehetővé, hogy tökéletes repülő vadászokká váljanak. Szárnyaik felszínén erek hálózta hártya feszül, mely a legtöbb esetben átlátszó, színtelen. Talán ezután a mintázat után kapták a szitakötő nevet. Néhány faj esetében pl.: kisfoltos laposacsa hímje, a szárnyak tövénél barna folt található, vagy mint a négyfoltos laposacsa, a szárnyak felső részén apró barna foltok találhatók. Vannak viszont olyan fajok, melyek szárnyain a foltok nagyobbak és a színek is eltérőek. A szalagos katona-szitakötő hímjének és nőstényének is kiterjedt barna folt fut át a szárnya végén, míg a hím sávos szitakötő szárnyfelületének nagy részét kék folt borítja, a kisasszony szitakötő hímjének az egész szárnyfelülete kék.
A vizek lecsapolásával, szennyezésével a szitakötők élőhelye jelentősen megcsappant, ennek ellenére néhány faj továbbra is gyakorinak mondható, főleg a lecsapolások következtében kialakított csatornapartokon, patakpartokon találkozhatunk nagyobb populációikkal. Nyaranta, főként napfényes időben megfigyelhető, ahogy a nád levelein ötösével-hatosával várakoznak a sávos szitakötő példányai, ez a faj, az egyik legelterjedtebb szitakötő. Mellettük néhány kevésbé gyakori, de feltűnő szitakötő is türelmesen várakozik a víz melletti őrhelyein.
Hívják őket szitakötőnek, acsának, pásztornak, légivadásznak vagy rablónak. Ezek a tarka színű, hol cérnavékony, máskor megtermett alkatú szárnyas teremtmények a lepkék mellett a rovarvilág legszebb és legfeltűnőbb képviselői.
Mivel a szitakötők között kevés a könnyen azonosítható faj, így a pontos neveiket Kalmár Attilának (szitakotok.hu), és Ambrus Andrásnak (FHNP) és az izeltlabuak.hu oldal szerkesztőinek köszönhetem.
Az alábbiakban néhány gyakori, ill. védett faj képe következik:
 |
| Sávos szitakötő, nőstény Példa az egyenlőszárnyú szitakötőkre: szárnyai pihenőhelyzetben szorosan egymás mellett helyezkednek el |
 |
| Hím vörös katona-szitakötő (Sympetrum sanguineum) |
 |
| Széleslábú szitakötő (Platycnemis pennipes) |
 |
| Kisfoltos laposacsa (Libellula depressa) |
 |
Példa az egyenlőtlenszárnyú szitakötőkre: pihenőhelyzetben szárnyaikat nem tudják összezárni, így mind a négy jól látható |
Az eddig megtalált hét védett szitakötőfaj közül az első éven a következőket találtam meg: a feketelábú folyami, a kisfoltos laposacsa, a pataki pásztor-szitakötőt, valamint a zöldszemű karcsúacsát. Mindegyik eszmei értéke: 5.000 Ft. Érdekességként megemlítendő, hogy a megtalált védett fajok közül csupán egynek a jelenléte kötődött szorosan a vízhez (pataki pásztor-szitakötő), a többi a vízparttól jóval messzebb, erdőszéleken került a szemem elé.
 |
| Feketelábú folyami-szitakötő |
 |
| Kisfoltos laposacsa |
 |
| Pataki pásztorszitakötő |
 |
| Zöldszemű karcsúacsa |
2017-ben sikerült megtalálnom a védett díszes légivadászt (Coenagrion ornatum) Natura 2000 jelölőfaj. Nagyon hasonlít a többi légivadászra, így ezt a fajt is szakértő azonosította.
 |
| Díszes légivadász |
Végezetül pedig a térség két legértékesebb szitakötője is felbukkant a Bogyoszló környéki erdők szélén, ugyanott, ahol pár héttel korábban a hozzá nagyon hasonló, feketelábú folyami-szitakötő is meg szokott jelenni, az Európa-szerte ritka és védett zöld folyami-szitakötő és a sárgalábú folyami-szitakötő, melyeknek eszmei értéke: 50 000 Ft.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése