2019. július 17., szerda

Beledi előadás




2019.07.16.-án Ujj Cecília meghívására a Beledi Egyesített Szoc. Központban bemutatásra kerültek a Rábaköz sokszínű élővilágát dokumentáló fotóim. Így a nyár kellős közepén, szerencsére távol a kánikula fenyegetésétől, a nagyszámú és figyelmes hallgatóság ízelítőt kapott a lepkék és szitakötők világából (most a szitakötők nagyobb hangsúlyt kaptak, mint korábban), valamint a kétéltűek, hüllők és emlősök fajaiból.
Elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam. Hihetetlenül jó hallgatóságot sikerült összeverbuválni. Érdeklődés, értelmes!!! megjegyzések és figyelem! A gyerekek közül páran ismét megleptek! Volt, aki élménybeszámolót tartott a sünnel való találkozásáról, vagy elmesélte egy nyúllal való találkozását! De volt, aki (itt kihangsúlyoznám, alsós gyerekekről volt szó) sok felnőttet megszégyenítően felsorolta a Magyarországon előforduló két viperafajt! Emellett örömmel észleltem, hogy a bemutatott lepkék és a többi állatfaj esetében is szép számmal jelezték, hogy sikerült már megfigyelniük őket. 
Ennek a nagyon szuper, aktív csapatnak mérhetetlenül köszönöm a figyelmet. Mindig jó, ha egy csoportban vannak aktív tagok, mert a kezdeti hallgatást, ők tudják feloldani és az előadás végére már családias hangulat kezdett kialakulni. Ennek is köszönhetően megállapíthatom, hogy lelkesen indultam el a bemutatóra, de még lelkesebben, még magabiztosabban távoztam tőletek. Most tényleg át tudtam érezni, miért is fontos gyerekeknek bemutatni a természetet, miért kell időben elkezdeni az erre való oktatást! 

Még egyszer köszönöm ezt a kellemesen eltöltött délelőttöt!


2 megjegyzés:

  1. Gratulálok Csaba a munkádhoz,az elhivatottságodhoz,hogy nem csak fotóiddal mutatod be a természet csodáit,hanem a természet szeretetét átadod a következő nemzedéknek is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ehhez kellenek a nyitott kíváncsisággal és érdeklődéssel rendelkező gyerekek is :)

      Törlés

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...