2017. szeptember 2., szombat

Augusztus

Ha újdonságokban nem is, de érdekességekben gazdag volt a nyárutó. Meglepő, de több év erdő-mező járás után, még mindig van újdonság a természet tarsolyában. Először egy nagy méretű éjszakai lepke, a folyófűszender, aztán az augusztusban tömegével nyíló gyomnövény, a varjúmák.

Folyófűszender

Varjúmák
Újdonságként előkerült még az általam kevésbé kutatott gombák világából, a különleges alakú erdei szömörcsög.
Erdei szömörcsög

Vihar után
Különleges felhőképződmények mellett, sikerült eredeti vadalmát találnom, ami idén az év fája lett. Az egyetlen őshonos almafa Európában. Elterjedési területein ritkul az erdőgazdálkodás miatt. Termését leginkább az erdei vadállatok fogyasztják. Számomra jelentős a bizonyított megtalálása.

Vadalma

Kornistárnics, védett

Szalagos szitakötő
És hogy a szokásos augusztusi kék virágáradat se maradjon el. Ismét nagy számban ontották virágaikat a kornistárnicsok, felettük repdesett a szalagos szitakötő, ami nekem a kedvenc szitakötőfajom. Szokás szerint, augusztusban jelentek meg a réteken az imádkozó sáskák és a nagy tűzlepkék második generációja is. És a hónap egy esős napján végre sikerült egy közeli és éles képet készítenem a Rábaköz csúcsragadozójáról, a rókáról. Hó végén pedig összefutottam az első védett pókkal, a szegélyes vidrapókkal, ami a tájegységünkön előfordul.

Imádkozó sáska, védett
Vörös róka
Szegélyes vidrapók, védett


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...