2017. október 7., szombat

Előadás a beledi könyvtárban



Fél éves egyeztetés után 2017.október 7-én sikeresen lezajlott az "Ízelítő a Rábaköz sokszínűségéből" c. előadásom bemutatása a Beledi Művelődési Központ könyvtárának szervezésében.
A résztvevők az év első felében bemutatott előadásaim kibővített és átszerkesztett anyagát tekinthették ill. hallgathatták meg. Az előadás során az eddig megszokott tematikát követve, sorrendben bemutatásra kerültek tájegységünk tavaszi virágai, majd a lepkék, a kora nyári és védett virágok, utána a szitakötők, rovarok, majd az őszi és téli tájképek vetítése után külön fejezetet kaptak a hüllők és kétéltűek.
Míg a korábbi előadásokon, melyek az év első felében voltak, a madárfiókák kirepülésének és az őzgidák felbukkanásának aktualitása volt a záró fejezet témája, ezzel szemben az évszakhoz igazodva, most a gombák világának sokszínűségével búcsúzott el a bemutató a hallgatóktól.
Örülök, hogy most először nemcsak gyerekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek is bemutathattam a Rábaközben előforduló apró kincseket. A családias légkörű előadás után, ismét előkerült egy fiatal résztvevő, aki beszámolt róla, hogy ő milyen élőlényeket, gombákat, hüllőket látott a környezetében.
Végül köszönet a könyvtár vezetőjének Kotekné Kalmár Zsuzsannának, amiért megszervezte ezt a kellemes hangulatú délelőtti eseményt.

                                      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...