2016. december 16., péntek

Hany Istók karácsonya

Kedves Olvasók! A Fertő-Hanság Nemzeti Park által meghirdetett adventi meseíró pályázaton a Hany Istók karácsonya c. mesém az 5. helyezést érte el. A pályázat feltétele volt, hogy a történet a nemzeti park területén játszódjon és a szereplői a nemzeti park kiemelt állatai legyenek. Íme az 5. helyezést elért történet:

Jeges szél kíséretében hagyta el Király-tó melletti nádházát Hany Istók, hogy Természetanyának tett ígéretéhez hűen ezen a deres, téli napon is bejárja a Hany világát és ellenőrizze lakóinak jólétét. Ma karácsony napja volt, és Istók, mint minden évben ezen a különleges napon egy hosszabb kitérőt tett a közeli faluba, hogy a sötétedő utcákon végigsétálva rácsodálkozhasson az ablakokból kiáradó varázslatos, színes fényekre, a házak hívogató, meleg ragyogására, hogy hallhassa a kiszűrődő ünnepi dalok marasztaló csalogatását. Miután a karácsony mámoros hangulatával feltöltekezett, ünnepi dallamokat dúdolgatva hazaballagott, hogy másnap visszatérjen megszokott hétköznapi életéhez.
Idén is így tervezte. Szorosabban összehúzta magán kabátját és nekivágott a fagy uralta hanyi lápoknak. Elhatározta, hogy ellenőrizni fogja a gyurgyalagok elhagyott nyári szállásait, nem esett-e bajuk a legutóbbi nagy eső óta, majd rápillant a jéghártyás vizekre, nem kell-e léket ütni rajta, hogy a vermeléshez készülődő halak friss levegőhöz juthassanak.
Határozott léptekkel elindult a némaságba burkolózott fagyott világon keresztül. Az élőlények jelenlétéről csak a tegnapi megfagyott lábnyomok tanúskodtak. Körös-körül  zúzmaratakarótól terhes fák, fehér csipkét viselő bokrok, hóharmatos porcukor-rétek. Istók pedig elámulva sétált a felkelő téli nap erőtlen fényében fürdő, mesebeli világot idéző téli Hany jól ismert zsombékosain.
A téli tapintható látvány, az arcpirító jeges szél és a közelgő karácsonyi séta ábrándképe felidézte az egy éve hallott ünnepi dallamokat, s Istók hangos dúdolásba kezdett. S a dúdolgatás közben nem hallotta meg, hogy egy apró őrszem, a háza melletti nádasban megbúvó ökörszem hangos éneklésbe kezdett.
Énekét többször megismételte, szinte riadó sorozatként harsogott a parányi madár hangja. Akihez elért az üzenet, az tudta, hogy most jött el a cselekvés ideje. S egyszerre életre kelt a kihalt táj, mozgolódás támadt a bokrok alól, nádszálak közül, a kopasz fák csúcsairól. Hangjára verebek százai repültek fel, hogy elvigyék a hírt: a Hany őre útnak indult.
Hogy miért is volt fontos az állatoknak, hogy Istók elindult megszokott körútjára? Nem másért, mert a Hany lakói köszönetüket szerették volna kifejezni neki, amiért egész évben vigyáz rájuk, segít neki, ha bajba kerülnek. Úgy mint a kis viperának, aki a tojásból való kikelés után annyira megörült tekeredő képességének, hogy a fel-alá csúszkálás közben egyszer csak összegubancolódott és Istóknak kellett kiegyengetnie. Vagy az árván maradt darunak, akit Istók talált meg a mocsár szélén és pártfogásába vette. Hazavitte és felnevelte. De ott volt a vérfűboglárka, aki esőben időzítette a bábból való kikelést és repülés helyett teljesen elázva szorongott a földön, amikor Istók észrevettem kiemelte a sárból és megszárította. Sokat köszönhet neki az egyik gyurgyalag is, aki hosszas betegeskedés után egészségesen hagyta el Istók otthonát.
Azonban Istók az állatok szemében nemcsak jó gazda volt, hanem tehetséges kertésze is a tájnak. Óvta a növényeket, hogy a rétek ne veszítsék el sokszínűségüket. Keze nyomán megannyi megritkult növény, mint a különböző nőszirmok és orchideák, a tündérrózsa, a kolokán, és a tündérfátyol virágzott a réteken és a vízparton. Kiemelten figyelt a vérfűre, a tárnicsra, mivel ritka pillék fennmaradása függött tőle, de óvta a kökényt is, ami nemcsak sok hernyónak volt a tápláléka, de a madarak téli túlélését is segítette.
Ez volt tehát az oka, amiért a kis ökörszem elhatározta, hogy összefogva a többi állattal, idén karácsonyi ünnepséget szervez a Hany őrének. A megszervezéshez már ősszel nekifogott. Leveleket küldött szeret-szét a nagyvilágba minden madárnak, minden élőlénynek aki megfordult a Hanyban és megismerkedett annak őrével. És megkérte őket, hogy ha tudnak, küldjenek Istóknak egy-egy emléket, amit karácsonykor megkaphat tőlük. A gyurgyalag a sajátja mellett postázott afrikai szomszédaitól kért színes tollakat.. A sárgarigó egy szépen szóló apró furulyát küldött, mert Istók szerette hallgatni az énekét. A fekete gólya pedig egy különleges virágot küldött, hogy emlékeztesse a Istókot a nyárra, arra az időszakra, amikor találkozni szokott a vándormadarakkal.
A kis ökörszem ezután nekilátott, hogy felkérje az itt telelő állatokat, hogy segítsenek a meglepetés megszervezésében. A sünit megbízta, hogy hozzon gesztenyét, amit Istók megsüthet karácsony éjjelén. A hódnak szólt, hogy karácsony reggelére döntsön ki egy fenyőfát és úsztassa le a házig, ahonnan majd a réti sas kiemeli és az ürge által vájt lyukba beleállítja. A mókusnak szólt, hogy hozzon néhány diót és makkot az éléskamrájából, amit díszként feltehetnek a karácsonyfára. Az egereknek, pockoknak az volt a feladatuk, hogy fagyott csipkebogyót, kökényt, megmaradt galagonyát gyűjtsenek. A pókokat azért kereste fel, hogy szőjenek sok fonalat, amivel felakaszthatják a termésdíszeket. A díszek felhelyezésével pedig az itt telelő énekesmadarakat bízta meg. A Király-tónál maradt néhány üstökösréce, a nádasban megbúvó kékbegy  és a közelben kóborló ritka túzok feladatául jutott, hogy figyeljék a levegőben őrszemként köröző réti fülesbaglyok füttyjeleit, hogy  kellő időben figyelmeztethessék a házban ügyeskedő élőlényeket Istók érkezésére.
Sebesen telt a munka az ökörszem vezénylete alatt, szinte repült az idő, egyre több és több termésdísz került fel a fára. Az egerek szaporán kötötték a szalmadíszeket, a pókok pedig annyi fonalat szőttek, hogy a fenyőfára még angyalhajat is tudtak teríteni. Mire a récék hápogása és a kékbegy csipogása felhangzott, a kis állatok már az utolsó simításokat végezték a fán.
Istók viharlámpájának pislákoló fénye egyre közeledett. A téli fagyvilág jégvirágokat növesztett a lámpás párás üvegére, a csillagfényes égbolton felbukkanó hold ezüstös fénye rávetült a dérvirágos lápvilágra. A nádak pattanva váltak szét, ahogy Istók a háza elé ért. Felmarkolt néhány begyújtós fahasábot, majd lámpásának gyér fényét maga elé tartva benyitott az ajtón.
Meglepődve lépett hátra, amint az aprócska fénysugár rávetült a ház sarkában álló feldíszített fára és a körülötte sürgölődő állatokra. Csak arra tudott gondolni, hogy bizonyosan fáznak és azért bújtak el a házában. Gyorsan becsukta az ajtót, kizárva a hideget és sietve tüzet gyújtott. A kis állatok mozdulatlanul figyelték mozdulatait.
Ahogy felcsaptak az első meleg lángok, ahogy a tűz andalító pattogással belekapott a hasábokba és vörös fénye rávetült a jégvirágos ablak előtt álló, a hold titokzatos fényében fürdő fenyőfára, a kis állatok közelebb merészkedtek Istókhoz, aki időközben megsütötte a kis kosár gesztenyét. Hamarosan kellemes meleg járta át a nádkunyhót és Istók karácsonyi énekétől az énekesmadarak is hangos csivitelésbe kezdtek. A Hany őre meleg ételt szórt ki a vízben úszó récéknek és friss faágakat a hangos csobbanással felbukkanó hódoknak, megtöltötte a madáretetőjét friss magokkal, őszi szénát szórt ki a háza elé, hogy a mai napon egyetlen állat se éhezzen. Ezután megterített az állatoknak, akik sült gesztenyéből és finom magokból álló fogást kaptak. Istók letelepedett a tűz mellett álló székére és onnan szemlélte az állatok boldog vacsorázását.
Eltűnődött, vajon hogyan került a fenyőfa a házába, ki díszíthette fel azokkal a különleges díszekkel? Mi is volt rajta? Gyurgyalagtoll, pókháló? Talán a vadőr lepte meg őt, akinek évek óta beszél a karácsonyról? Talán ő hozta az a különleges virágot, ami a fa alatt díszlett?
De hogyan került ez a sok állat a házába? Veréb, mókus, ürge, kint réti fülesbagoly, túzok és a többi? Tanácstalanul dőlt hátra a székben és behunyt szemmel hallgatta a kint felerősödött szél süvítését, ahogy versenyre kelt a kandalló lágy melegének álmosító ropogásával.
De számít is, mi miért és hogyan történt? Hiszen ma különleges nap van, különleges állatokkal. Karácsony varázslatos napja.
A tűz kellemes meleget adott, a fenyőből jellegzetes ünnep-illata áradt, s a karosszékben ülő Istók ölébe kisvártatva felugrott a mókus, befészkelte magát a kabátja alá, ahol mély álomba szenderült. Istók elégedetten nézte a kis állatok sokaságát, akik most benépesítették éven át magányos otthonát.
Aztán odarepült hozzá a kis ökörszem és egy apró tárgyat ejtett a kezébe. Egy parányi furulyát.
Ahogy belefújt, békés dallamok karácsonyi varázsa járta át a szobát. A fa alá sereglett állatok lassan elcsendesedtek és az elkövetkezendő nyár reményével álomba szenderültek. Istók elégedetten tekintett körbe és megállapította, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szitakötős hónap

Mivel az utóbbi időben több szitakötőt fényképeztem, mint lepkét (náluk most van a nyári generációváltás és hamarosan megjelennek a nyári-...