A májusi rétek elmaradhatatlan lepkéi a tarkalepkék, melyek a névadó tarkalepkék családjának egy jellegzetes csoportja. Jellemzőik, hogy szárnyfelületük narancsos-vöröses színezetű, melyet szabálytalan fekete vonalak futnak át. Első ránézésre nehezen megkülönböztethető fajok tartoznak ide, ennek oka, hogy nagyon hasonló a szárnyuk színe és mintázata, azonban, még az egy fajba tartozók is különbözhetnek (lásd nagy tarkalepke), ezért azonosításukhoz nagy segítséget jelent, ha a lepkék fonákjáról (azaz az összezárt szárny felületéről) készül fénykép.
Idén az alaposabb szemrevételezésnek köszönhetően a tarkalepkék családja két új fajjal gazdagodott (természetesen most is Bogyoszló környékének élővilágáról írok). A nálunk megtalált fajok többsége országosan elterjedt, vagy nagy területeken előforduló faj, mások ritkábbak és ezért védettséget élveznek. Eddig egy védett tarkalepke került elő Bogyoszló környékéről, a díszes tarkalepke. Ez a faj abban is különbözik rokonaitól, hogy sokkal jobban kötődik az erdőhöz, ligetekhez, mint a rétekhez.
Repülési idejük jellemzően május, majd néhány fajuknál a nyár folyamán egy újabb generáció fejlődhet ki. Feltűnő színük miatt könnyen észrevehető fajok, bár gyors szárnycsapásokkal és kitartó repüléssel még a legkitartóbb lepke-fotóst is képesek kifárasztani. Jellegzetesen réti fajok, azaz kertekben ritkán bukkannak fel, ellentétben sok más színes lepkével.
A képek között elrejtettem egy kakukktojást, megtalálod?
 |
Réti tarkalepke |
 |
Réti tarkalepke |
 |
Nagy tarkalepke |
 |
Nagy tarkalepke |
 |
Nagy tarkalepke |
 |
Kis gyöngyházlepke |
 |
Tüzes tarkalepke |
 |
Tüzes tarkalepke |
 |
Közönséges tarkalepke |
 |
Közönséges tarkalepke
|
 |
Díszes tarkalepke, védett |
 |
Díszes tarkalepke |