2022. január 8., szombat

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról.

Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltűi voltak és az utóbbi időben, köszönhetően a nyári aszályoknak alig lehetett találkozni velük. De idén szép számmal, az apró méretűtől a kifejlett egyedig előfordultak.

Halálfejes lepke. Szomszédaimnak hála végre megismerhettem ezt a lenyűgöző méretekkel megáldott ritka lepkét. Egy David Attenborough filmben láttam, hogy a torát megérintve zizegő hangot ad. És valóban, mintha vékony  hangon zümmögött volna.

Halálfejes lepke

Boglárkalepkék tömeges rajzásába futottam bele nyáron, amikor az esők után megmaradt pocsolyák mellett közönséges boglárkalepkék százai oltották szomjukat. Soha eddig nem láttam még ennyi lepkét együtt, egy fajból.

Közönséges boglárkalepkék

A fali gyíkok sikeresen megtelepedtek a kertben, külön az ő számukra létrehozott gyíkvárban. Legalább 5 példány, valamint a régi motorosként, fürge gyíkok is bátorkodtak élő és napozóhelyül használni.

Egy nyári napon végre megörökíthettem a barna óriásacsát, amint egy kökénybokron pihen. Korábbról egy gyengébb minőségű képet tudtam birtokomba róla.

Barna óriásacsa

Növények tekintetében idén rekord számú (5!) virágzó szarvas hagymát és eddig nem azonosított egyszerű borkórót találtam.

Ősz felé pedig két újabb csillaggomba fajjal gyarapodott a rábaközi gombák listája. A galléros, rőt, hármas és közönséges után megtaláltam a rideg csillaggomba kis állományát, valamint a zsákos csillaggomba több telepét is. Bár ez utóbbi azonosítása nehézkes, könnyen össze lehet keverni a hosszúkarú csillaggombával

A hideg, szinte télies május, majd a száraz és forrí június alaposan bekevert a megszokott fajok felkutatásába és lelőhelyek átvizsgálásába. Ennek ellenére, ez az év is hozott régi ismerőst, új felfedeznivalót és további reményt, hogy a Bogyoszló menti természetes élőhelyek még mindig tartogatnak meglepetést a tarsolyukban. 


2021. október 15., péntek

Kis csillaggomba határozó

A csillaggombák egyedi és lenyűgöző megjelenése, valamint az azonosításukban rejtőzködő nehézségek vettek rá arra, hogy idén alaposabban górcső alá vegyem őket és megkíséreljem egy amatőr természetkutató szemével bemutatni és megmutatni azokat az apró jegybeli eltéreseket, melyek a legtöbb esetben eredményes azonosításhoz vezetnek.

Galléros csillaghomba
Geastrum striatum

Szeretném felhívni minden olvasó és érdeklődő figyelmét, hogy a hazánkban előforduló 28 fajból csak azokat mutatom be, melyeket a Rábaközben megtaláltam. 

Első látásra talán hihetetlen, de a csillaggombákat korábban a pöfetegekhez sorolták, ennek oka, hogy a gomba csúcsi részén elhelyezkedő szájnyílásból, a pöfetegekhez hasonlóan, külső erő hatására kilövell (kipöfög) a spóra. A tudomány jelenlegi állása szerint önálló rendet kaptak (Geastrales).

A csillaggombák egyedisége abban rejlik, hogy a kezdetben gömb alakú termőtest a fejlődés során több ágra felhasad, majd ezek a kialakuló lebenyek felnyomják a spórákat tartalmazó belső burkot a talaj felszínéről, ezzel elősegítve a könnyebb szaporodást.

A csillaggombák azonosításához a képen látható "testrészeket"😉 kell alaposan megfigyelni.

Csillaggombák fontos bélyegei

1. Közönséges csillaggomba / Geastrum fimbriatum

A közönséges csillaggomba volt az első csillaggomba, amit megtaláltam. Neve azt sugallhatja, hogy gyakori vagy tömeges, de a személyes tapasztalatom az, hogy ritka illetve 1-4 termőtest található a lelőhelyein. Én eddig csupán egy tölgy-kőris erdőben találkoztam vele, leginkább idősebb tölgyek alatt.

Közönséges csillaggomba
Geastrum fimbriatum

Jellemzői: csíkozatlan, csőrszerű száj, melyet nem határol udvar. Fiatalon az egész gomba krémszínű, majd egyre sötétebb színt ölt magára. A kezdetben oldalra terülő lebenyek idővel a belső burok alá hajlanak. A belső burok ülő, nyél nincs.

Közönséges csillaggomba fiatalon

2. Galléros csillaggomba / Geastrum striatum

A második csillaggombafaj, amit sikerült azonosítanom. De az egyetlen olyan faj, melyet a kutatott tölgy-kőris erdőn kívül is megtaláltam. Megfigyeléseim alapján leginkább a kőrisek alatt található (az erdőn kívül egy kőrises ligetben bukkant fel).  Felénk ugyan kevés helyen, de előfordulási helyén nagy számban képviselteti magát. Nem ritkák a tíz példányt meghaladó csoportok. 

Galléros csillaggomba fiatalon

Jellemzői: ahogy a neve is mutatja a belső burok alján jól elkülönülő gallért visel, ez idősebb példányokon szembetűnőbb. Szája barázdált és magas, a gyűrű alig kivehető, lebenyei oldalra terülnek. A gallér alatt jól kivehető nyél választja el a külső buroktól

Jól kivehető a névadó gallér


3. Rőt csillaggomba / Geastrum rufescens

Ahogy mind a hat előkerült fajnak, a rőt csillaggombának a lelőhelye is ugyanaz a tölgy-kőris erdő. Mindkét előfordulási helyén nagy számban (5-6) és nagy méretben (sokszor tenyérnyi átmérő) található. Leginkább korhadt tuskók mellett fordul elő.

Felhasadó rőt csillaggomba

Számomra a legfeltűnőbb jegye a vastag, húsos lebenyekre felszakadt külső burok volt, mely idővel elvékonyodott és bebarnult. Ez a külső burok vöröses színezetű volt és talajszemcsék ragadtak rá. A vörös szín a lebenyeken is sokáig megőrződik. A száj csikozatlan, udvar nélküli. A belső burok ülő, kis nyele csak idősebb korban látható. 

Frissen "kinyílt" rőt csillaggomba

4. Hármas csillaggomba / Geastrum triplex

A legritkább csillaggomba a kutatott erdőben. Csupán egyetlen alkalommal futottam vele össze, a tölgy-kőris erdő aljnövényzet nélküli, ágtörmelékekkel tarkított részén.

Hármas csillaggomba

Legfeltűnőbb bélyege, a belső burok alatt képződő gallérszerű képződmény csak idősebb korában alakul ki, de el is maradhat. Szája csíkozatlan, körülötte udvar található. A belső burok ülő, a lebenyek aláhajlók.


5. Vagy zsákos csillaggomba vagy Hosszúkarú csillaggomba / Geastrum saccatum vagy Geastrum lageniforme

Nos, ez az egy csillaggomba az, ami teljesen kifogott rajtam, hiába is kerestem a különbségeket (bár én a zsákost favorizálom 😁), számomra nem egyértelmű az eltérések. Aztán megtudtam, hogy ennek a két fajnak az elkülönítése biztosan csak mikroszkópikusan lehetséges! Szóval inkább úgy döntöttem, a kérdést nyitva hagyom és mindkét faj nevét szerepeltetem.

Zsákos vagy hosszúkarú csillaggomba


Kiemelkedő, selymes-szálas udvarral körülvett szája van. Belső burok ülő, lebenyek idősen aláhajlók. 

Később lebenyei aláhajlanak


6. Rideg csillaggomba / Geastrum corollinum

A rideg csillaggomba a legkisebb csillaggomba a kutatott erdőben. Kiterülve is alig két centiméteres  átmérővel rendelkező, nehezen észrevehető faj. Előfordulási helye: tölgyerdő széle, fakitermelés során elhelyezett rönkök üresen maradt helyén.

Rideg csillaggomba összezártan és kinyílva

Jellemzője az erős higrometrikusság, azaz száraz időben összezárja a lebenyeket, nedves időben újra szétnyitja azokat. 
Kiterülve lebenyei sötétbarnák, merevek. A belső burok ülő, nyele nincs, alakja enyhén lapos, világosbarna színű. Szája gyengén kúpos, körülötte kis udvar található. A lebenyek hátulja és a termőtest alja szürkés színű. 

Rideg csillaggomba



Bónuszként a rőt csillaggomba kialakulását bemutató összeállításom és egy kép a valós méretéről:

Rőt csillaggomba (Geastrum rufescens)

 

Tenyérnyi méretben (Geastrum rufescens)


A csillagombák azonosításába nagy segítséget nyújtottak: 

Csodálatos gombabirodalom facebook-csoport

https://www.facebook.com/groups/1099010410257636/?ref=share

Miskolci Gombász Egyesület

http://www.miskolcigombasz.hu/fajlistank.php

Sóstói gombák http://sostoigombak.hu/

Prutkayné Bartha Erzsébet

Élővilág 16. száma / Ezek is gombák c. / Kossuth kiadó


2021. szeptember 20., hétfő

A Rábaköz lepkevilága - 6. Nagy gyöngyházlepke

Nagy gyöngyházlepke hím
Argynnis paphia

A gyöngyházlepkékre egységesen jellemző a narancssárga színű szárnyfelület, melyet változó kiterjedésű és formájú fekete foltok tarkítanak, valamint a hátsó szárny fonákján megjelenő gyöngyházszínű foltok sora. 

Összezárt szárnyakkal

A Rábaközben eddig öt fajával találkoztam: málna-, kis, közönséges, ezüstös és a nagy gyöngyházlepkével.

Fakóbb színezetű nőstény

Közülük kettő, a málna és a nagy védettséget élvez. Eszmei értékük: 5 000 Ft.

f. valesina színváltozat

A virágos rétektől a napsütötte erdei utakig tavasztól őszig előfordulnak. Kora reggel a bokrok, fák alacsonyabb ágain napoznak. Száraz időben a többi lepkéhez hasonlóan erdei utak pocsolyáiból jutnak vízhez. Alkalmanként nektárban gazdag kerteket is meglátogatnak.

f. valesina összezárt szárnyakkal

A nagy gyöngyházlepke elsősorban erdők közelében bukkan fel. Tápnövénye az ibolya. Júniustól szeptemberig találkozhatunk aktív példányaival. Nálunk az egyik leggyakoribb gyöngyházlepke faj, volt olyan év, hogy egy pár száz méteres bodzavirágos szakaszon többszáz táplálkozó lepkét figyeltem meg.

Nagy gyöngyházlepke aberráció
Argynnis paphia ab.

A hím élénk narancssárga, a nőstény némileg fakóbb. Ritkán előkerül egy különleges színű változata, melynek szárnyai barnásak vagy kékeszöldek (f. valesina). Időnként hősokkot kapott példányok is előkerülhetnek.

Jelenlétük időnként tömeges

Nevéhez hűen a gyöngyházlepkék egyik legnagyobb szárnyú faja. 

A Rábaközben egyelőre stabil az állománya.

2021. augusztus 28., szombat

Hatékonyan működik-e a gyíkvár vidéken?

 

Gyíkvárak (?)

Pár éve futottam össze először a gyíkvár fogalmával. Amit, ha leegyszerűsítek, akkor egy zavartalan, vadon hatású mesterségesen kialakított helyet jelent az emberi környezetben, ahol a hüllők békésen élhetik az életüket.

A gyíkvárkészítők zöme nagyvárosi, városi lakosok közül kerültek ki, ahol egy szerencsés hüllőnek az ilyen helyek oázist jelenthetnek a betondzsungelben. 

De mi a helyzet vidéken? (A vidék alatt nem az agglomerációk többezres lakosságúra felduzzadt kisvárosokra hajazó falvaira gondolok.) Itt is elfogadják, elfoglalják a nekik felkínált helyet? 

A válasz: igen, és nem is kell, hogy célzottan a hüllőknek legyenek létrehozva.

Szerencsés esetben a gyíkok napozhatnak az összegyűjtött rőzsekupacokon ( ez menedék is egyben), sövénykerítésen, komposzthalmon, a  virágok mellett vagy a ház falán. 

Napozó fali gyíkok

De a szándékosan létrehozott gyíkvárat is elfogadják. 

2020-ban vettem észre, hogy az addig egyeduralkodó fürge gyíkok mellett felbukkant a fali gyík is. Hogy elősegítsem a megtelepedését, egy téglákból lazán összeállított 3 oldalról zárt komposzttárolót készítettem.

Rőzsehalom mellett napozó fürge gyík

A tervem sikeresnek bizonyult. Tavasszal előbb egy, majd kettő fali gyík melengette magát a napos oldalán. Később pedig a rőzsehalom közeléből látogatást tettek a fürge gyíkok is. Nyár végére pedig a kert egész területén összefutottam vadászó vagy napozó fali és fürge gyíkkal. 

A gyíkvárak másik haszna, hogy kézközelbe jönnek a hüllők és remek képeket lehet készíteni róluk. 

Neha ritkaságok is felbukkannak
Vöröshátú fürge gyík

De szükség van-e egyáltalán vidéken gyíkvárakra?

Mivel a falvak lassan kertvárosi arcot öltenek, ahol a zöld gyepen és néhány rózsafán kívül egyéb életre utaló jel nincs, szükség van minden olyan létesítményre, ami az élővilág megőrzését elősegíti. Ha a közelben van virágokban, veteményben, gyümölcsökben bővelkedő kert, háztáji állattartás, nemcsak a rovarok, hüllők vagy a kétéltűek, de még az erősen visszaszoruló fecskék is sikeresen megerősíthetik állományaikat.

Nagy számban előforduló zöld varangy

Sövénykerítést birtokba vevő fali gyík

Rőzsehalom védelmében
Fiatal fürge gyík

Kertekben találkozhatunk a vízisiklóval is

Szerencsés esetben szaporodásra
és tojásrakásra is sor kerülhet






2021. január 5., kedd

Ez történt 2020-ban


Sajnos nem sikerült a tervem, hogy végre igazi havas tájképeket készítsek, ugyanis egyetlen napot leszámítva nem esett hó. Januárban ugyan többször volt fagyos az idő, de kevés pára adódott hozzá, hogy legalább zúzmarás képen örökíthessem meg a tél hangulatát. Szinte nem is volt tél, sőt február első napján a tavaszias melegben találtam néhány virágzó mogyoróbokrot, ami a mi lapos tájegységünkön igazi erdei ritkaság, sőt ugyanezen a februári napon már láttam napozó atalanta lepkét is! Sőt, a hóvirágok a kertünkben is rajtra készen álltak.
A meleg és csapadékmentes időszak a tavasz folyamán tovább szárította a földeket, de a februárihoz képest mérséklődött a melegedés. Viszont a hóolvadás és az eső hiánya miatt nem alakultak ki belvizes területek, ami miatt visszaesett a békák szaporodási helyeinek száma.
Idén tavasszal viszont megállapíthattam, hogy az eddig ritkának tartott barna tűzlepke mégsem olyan ritka. Ugyanis az eddig csupán két alkalommal látott lepkefaj idén minden bebarangolt területen a szemem elé került, nem nagy számban, de mindenhol képviseltette magát.
A szárazság ellenére vízpartokon az élet színes maradt. Kecskebékák napoztak a partokon, kérészek, szitakötők előbúvását sikerült meglesnem. 
Lárvabőrből előbújt szitakötő

Ahogy már megszoktam, és hála Istennek erre minden évben alkalom adódik, a kertünkben ismét otthonra találtak a fürge gyíkok és sikerült megörökítenem egy fél órás szobormerev üldögélés után, , ahogy a hím és nőstény egymás közelében mutatkozott. Emellett a márciusban megtalált elpusztult hím vöröshátú fürge gyík helyett, találtam vöröshátú fürge gyík nőstényt.
Vöröshátú fürge gyík nőstény
Májusban pedig alkalmam adódott vízisiklót  és több alkalommal lábatlan gyíkot fényképezni. Szóval a tavasz hónapjaiban leginkább a hüllők és kétéltűek kerültek középpontba. Tavaly is azt hittem, új növénnyel nem találkozom már, ahogy idén is. Majd május vége felé belefutottam egy tarvágásos erdőrészen a nadragulya több virágzó tövébe. A június végre meghozta a csapadékot, az egész hónap mintha be akarta volna pótolni a tavasszal elmaradt esőket. A lepkék nagyon hiányosan mutatkoztak. Nem volt lehetőségem megnézni a díszes tarkalepkét, egyetlen egy csücsköslepkét láttam, miközben minden évben rengetegen vannak. A nagy gyöngyházlepkék ugyan szép számmal repdesnek, de alulmaradnak a tavalyi tömeges megjelenésüktől. Pozitívumként említhetem az ezüstös gyöngyházlepke új megkerülését és friss kelésű csőröslepkék látványát.

Ezüstös gyöngyházlepke
Júliusban több év után ismét találkoztam a szőrös kenderkefű egy szép csoportjával és egy nyári zivatar után narancssárga tetejével szembetalálkoztam a kutyaszömörcsöggel, egyik veszélyeztetett gombánkkal. És ugyanennek a hónapnak a végén sikerült végre újra egy új védett növényt megtalálnom, a szarvas hagymát. Majd augusztus elején sikerült azonosítanom a láp és mocsárrétek ritka növényét, a védett inas gyíkvirágot. 
Augusztus utolsó forró napjaiban figyelmes lettem, amint két fali gyík szaladgált a fürge gyíkjaink kerti birodalmában. Korábban ezt a fajt csak Csornán láttam.
Diónyi nagyságú jég

És ugyanezen a napon egy olyan zivatar kerekedett, amiből volt, hogy 5 cm nagyságot meghaladó jégdarabok hullottak. Bogyoszló környékét általában elkerüli a jég, ezért szokatlan, de a záporozó kopogás miatt egyben félelmetes is volt a rövid ideig tartó zápor. 
Szeptember elején megtaláltam a fali gyíkok búvóhelyét, ami nem más, mint a vasúti töltés. Fiatalok, idősebbek egyaránt napozgattak, annyian, hogy még a levelekről is potyogtak. Egy séta során pedig felfigyeltem egy szokatlan kis növényre, amiről nem tudtam megállapítani, hogy hova is tartozik. Virágai a rozmaringéra, levelei a galajfélékre emlékeztettek. Kiderült, egy ritka szántóföldi gyomnövény volt, a vetési csillagfű.  
Az október pedig két eddig meg nem talált gombafajt tartogatott: a rőt és a hármas csillaggombát. Ez utóbbinál a lelőhelyén egyszerre volt megtalálható a "tojás", a "felrepedt tojás", az éppen "kinyílt" gomba, a kifejlett és az elpusztult termőtest. 

Rőt csillaggomba fejlődési fázisai


Év végére pedig meglepetésként a kertünkbe költöző fali gyík napozott, december elején.

Remélem, 2021 is hasonlóan változatos év lesz.

2020. június 30., kedd

A Rábaköz lepkevilága - 5. Sakktáblalepke


Nyári rajzású lepke
Névadó mintázata
Ha megérkezett az igazi nyár, akkor biztosak lehetünk benne, hogy túráink, kirándulásaink során találkozni fogunk egy feltűnően tarka, szárnyain felváltva sorakozó fekete-fehér mintázatot viselő lepkével. Ez a mintázat adta a nevét, ő a sakktáblalepke. A szárnyfelszín általában egységes megjelenésű, mind a nőstényeknél, mind a hímeknél, azonban néha az alsó szegélynél a fekete mintázatot, megtörheti a fonákról átsejlő foltok sora. A fehér szín a hímek, az enyhén sárgás behintés a nőstények sajátja.
Leginkább réteken fordul elő
A hímek pár héttel a nőstények érkezése előtt jelennek meg, és rivalizálnak a potenciális peterakó helyek körül. Megjelenésük júniusra tehető, időjárásfüggő, hogy a hónap elején vagy közepén mutatkoznak először, de egészen a meleg évszak végéig találkozhatunk velük, bár a fő repülési idejük június vége - július közepe.
Nem védett faj.
Fonákja is látványossá teszi
Hernyói füveken táplálkoznak, az imágókat (kifejlett lepkék) pedig gyakran látni aszatfajokon, kígyósziszen táplálkozni. Érdekes, hogy a sakktáblalepkék is előnyben részesítik a színesebb virágokat, a fehérekkel szemben. Gyors röptű és félénk faj. Ha megzavarjuk, gyakran repül át a következő virágra vagy száll fel a fák magas ágainak védelmébe.
A nőstények sárga behintésűek
Egyszerű színeiben is látványos tarkalepke, amelyet azonban könnyű összetéveszteni a gyengébben foltozott rezedalepkével.
Kora reggel már aktív lepkénk

Rokonfaja már nem él hazánkban. A magyar sakktáblalepke az 1900-as évek elején pusztult ki a Kiskunság területéről, ma már csak Dél-Európában fordul elő.
Szerencsére a sakktáblalepke nincs veszélyben, így gyakran csodálhatjuk meg elegáns megjelenését a természetközeli, napsütéses réteken, erdőszéleken, de akár a szántóföldek mentén is.

A sakktáblalepke


2020. június 29., hétfő

A Rábaköz lepkevilága - 4. Bogáncslepke


Nyár közepén megjelenő nemzedéke
Minden év tavaszán dél felől vándorol be hozzánk a bogáncslepke, majd egészen ősz végéig látványos megjelenésével kápráztat el minket. Egyes években tömegesen érkeznek a Földközi-tenger felől, ilyenkor tucatszámra látni őket a korai virágok körül nektárt szívni.
Kifakult tavaszi vándor
Kertekben is gyakori vendég
A tavaszi vándorok leharcolt, kifakult állapotban érkeznek hozzánk. De ezután mindegyik, a tél beálltáig repülő nemzedékük pompás színezetével száll virágról virágra. Téglavörös szárnyának végein fekete mezőben fehér pettyek, így lehetne gyorsan leírni a szárnyfelszínét. Fonákján, azaz a csukott szárnyán kékes szemfoltok is megjelennek. 
Hernyói csalánon és aszatfajokon élnek.
Összezárt szárnyakkal
Érdekesség, hogy míg általánosságban minden nagyobb, látványos lepkénk védelmet élvez, ez a bogáncslepkére nem igaz.  
Ennek okát másik érdekességében kell keresni mégpedig, hogy Dél-Amerika kivételével az egész Földön előforduló.
Nálunk erdőkben, árnyas helyeken csak ritkán, ellenben napsütötte száraz réteken, erdőszéleken, szántóföldek szegélyén, de még kertekben is számíthatunk a megjelenésére. Réteken elsősorban a lilás virágú növényeket keresi fel, mint például a tápnövényét, az aszatfajokat.
Kertekben a rézvirág az, ami mágnesként vonzza a különféle lepkéket, és aminek a bogáncslepkék sem tudnak ellenállni.
Késő őszig látható. Ekkor az utolsó nemzedék vagy visszaindul Dél-Európa irányába, vagy elpusztulnak a tél érintését magával hozó első fagyokkal.

Bogáncslepke

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...